A zsálya (Salvia officinalis L.) az ajakos virágúak (Labiatae) családjába tartozik, népies elnevezése: kerti zsálya, orvosi zsálya, Szent János füve.
A bokros, illatos félcserje akár 60-100 centiméterre is megnő. A fiatal, lágy hajtások virágzáskor 20-30 cm hosszúak, molyhos szőrűek.
Ezüstös színű, bársonyos levelei keresztben, átellenesen állnak. Lemezeik 2-6 centi hosszúak, lándzsa vagy tojásdad alakú, tompa csúcsú, aprón csipkés szélűek, szőrökkel sűrűn borítottak. Virágai a szár felső részén álfüzérben állnak. A párta ibolyakék, néha rózsás vagy fehér. Dél-Európa karsztos vidékein vadon tömegesen termő, de az egész világon elterjedt termesztett gyógynövény. A méhészek szívesen ültetik a kaptárak közelébe, mert jó "méhlegelő".
MIRE JÓ?
Az elmúlt századokban az európai orvosok gyakran alkalmazták agyógynövényekborban való főzeteként, például szájápolásra és torokfájásra. Az orvosi zsálya levele az illóolajon kívül gyantát, viaszt, különböző savakat és ösztrogén hatású anyagokat tartalmaz.
GYÓGYÁSZATI FELHASZNÁLÁSA
Fertőtlenítő, baktériumölő, gyulladásgátló hatásúak.
A zsályatea hatását elfogyasztása után 2-3 óra múlva fejtik ki, izzadás, bélhurut kezelésére kiváló. Egyes országokban ezért is nevezik növényi aszpirinnek. A meleg zsályatea kitűnő toroköblítő a szájban fellépő betegségek enyhítésére. Náthánál és szamárköhögésnél tejben főzik meg a leveleket. A gyógytea jó hatással van a fogíny-, száj- és torokgyulladásra. A porított levél szájvizek, fogporok készítésére is alkalmas. 
vissza