Nyitólap

1021 Budapest, Széher út 73. Telefon: 06-1 / 392-8200

Kórházunkról
Betegellátás
Látogatási rend
Fejlesztések
Mentsünk Életet
Galéria
Támogatás
Állásajánlatok
Elérhetőségek
WEBSHOP
Szent Ferenc játszótér
Szent Ferenc játszótér

Gyógynövénykert

 Nyitólap  Mentsünk Életet 
Betűméret-növelés →

Mentsünk Életet

MENTSÜNK ÉLETET

 

„MENTSÜNK EGYÜTT ÉLETET” defibrillátor- és újraélesztés-oktatás program

A program célja: növelni a folyamatosan elérhető defibrillátorok számát a lakosság
biztonságának növelése céljából, továbbá növelni azon laikusok számát, akik
megismerkednek az újraélesztés lépéseivel, fogásaival, és mernek cselekedni, ha szükséges.

A program a Budapesti Szent Ferenc Kórház és az Innomed Zrt. együttműködésében valósulmeg, az Egészségügyért Felelős Államtitkárság és a Magyar Kardiológusok Társasága támogatásával.

A hirtelen szívhalál túlélésére esély KIZÁRÓLAG az azonnal megkezdett újraélesztés esetén
van. A mentők kiérkezéséig megkezdett újraélesztés (BLS), és lehetőség szerinti defibrillálás
esetén akár 60-70%-os is lehet a túlélés esélye! Célunk növelni azon defibrillátorok számát, amelyek folyamatosan elérhetőek a lakosság biztonságának növelése céljából, továbbá növelni azon laikusok számát, akik megismerkednek az újraélesztés lépéseivel, fogásaival, és mernek cselekedni, ha szükséges.

A fenti célok eléréséhez a Budapesti Szent Ferenc Kórház és az Innomed Medical Zrt.
közösen meghirdeti a „Mentsünk együtt életet! AED+BLS – Ismerd meg a készüléket és merj
cselekedni! Minden másodperc számít!” programot.

A program keretében vállaljuk, hogy a kampány erejéig kedvezményes áron biztosítunk
AED készülékeket, és a készülékek mellé a Budapesti Szent Ferenc Kórház szakemberei
teljes körű elméleti és gyakorlati újraélesztés-oktatást tartanak.

A képzések az igénylő székhelyén vagy a Kórházban, közösen egyeztetett időpontban kerülnek
megtartásra.

Célcsoport: önkormányzatok, egyéb intézmények, cégek, sportegyesületek, sportcentrumok,
alapítványok, háziorvosi praxisok, egyházi közösségek, plébániák, bevásárló központok,
lakóparkok,, de akár magánszemélyek, akik felelősséget vállalnak a környezetükért, a helyi
lakosságért.

A programban megvásárolható készülék: CardioAid1
Az első magyar félautomata külső defibrillátort – a készülék vizuális és hangutasításait
követve – minden laikus sikeresen használhatja életmentő segítségnyújtásra.

  • Könnyen kezelhető, kompakt kialakítás
  • Új, Innomed által szabadalmaztatott Biophase® hullámforma, BTE típusú
  • ERC 2021 irányelvek kompatibilitás
  • Grafikus 4,3” színes TFT kijelző,
  • Magyar nyelvű hangutasítások (további 16 nyelv elérhető), vizuális utasítások
  • Maximum 360 J energia felnőtteknek
  • Elem élettartalma 4 év
  • Előre csatlakoztatott felnőtt vagy gyermek elektródák
  • Pacemaker felismerés
  • IP 55 védelem
  • Napi, heti, havi automatikus önteszt
  • Elektróda jelenlét, teleptöltöttség, áramkörök ellenőrzése
  • Hazai fejlesztés, Magyarországi gyártó, hazai szervízháttér

Defibrillátor-igénylés, illetve jelentkezés a programba:
kommunikacio@szentferenckorhaz.hu

 vissza
Aktualitások
2024
SZEP
29
Telefonrendszer üzemzavar

2024
SZEP
15
Közel 100 kardiológiai szűrését végeztük el a Szia ősz! rendezvényen

2024
AUG
29
Kardiotanösvényt nyitottunk Velencén

1021 Budapest, Széher út 73. telefon: (1) 392 8200
Adatkezelés és adatvédelem Kapcsolat Impresszum