Miskolc, Csanyik-völgy
A program leírása
Az „Út az egészséghez program” a Budapesti Szent Ferenc Kórház által létrehozott egészségügyi program
A program alá tartozó tanösvények elsősorban szív- és érrendszeri betegséggel vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek számára készülnek. A túraprogramot ugyanakkor egészséges résztvevőink számára is ajánljuk, betegségmegelőző céllal. A program megismertet a túrázókkal néhány alapvető egészségügyi mutatót és mérési módszert, a túra során pedig kikölcsönözhető eszközökkel egyéni állapotfelmérést tesz lehetővé. Amennyiben nem ismeri a kölcsönözhető eszközök használatát, megkérjük, hogy első alkalommal a vezetett túráink valamelyikén vegyen részt.
 |
Miskolci tanösvényünket ezzel a – progra logójául szogáló – szív alakú túrajelzéssel láttuk el. |
A hosszabb túraútvonal 3 km. A rövidebb 1,5 km. Az útvonalakon emelkedők és hosszabb kényelmes szakaszok váltják egymást. Az útvonalak kijelölése során a legújabb szakmai ajánlásokat vettük alapul, hogy látogatóink számára a legbiztonságosabb, egyben a leghatékonyabb tréninget ajánlhassuk.
Terhelhetőségét Ön úgy ellenőrizheti, ha minden emelkedő tetején megméri pulzusszámát. A pulzusmérő pontokat táblákkal jelöltük, a méréshez pedig instrukciókat adunk. Ha pulzusszáma az optimális tréningzóna felső határát több mint 10-zel meghaladja, padok állnak rendelkezésére, hogy pihenőt tarthasson. Tanács egészségesek számára: Ha terhelhetőségéről érdemi információhoz szeretne jutni, javasoljuk, hogy erőnléti kapacitásait kihasználva haladjon, illetve két tábla között csak akkor álljon meg, ha mindenképpen szükséges.
AZ ÖN TRÉNINGZÓNÁJA
Ha Ön egészséges, tréningzónáját – az Ön számára ajánlott legalacsonyabb és legmagasabb pulzusszámot – megtudhatja szórólapunkon lévő táblázatunkból vagy okostelefonos applikációnkból. Ha Ön szívbeteg, tréningzónáját orvosa, gyógytornásza határozza meg, rendszerint terheléses EKG-vizsgálat alapján.
Ha az Ön terhelhetősége alacsony, javasoljuk, hogy először a térképen kékkel jelzett, 1,5 km-es szakaszt válassza, amelynek emelkedése mindössze 55 m, és csak későbbi alkalommal teljesítse a teljes, 3 km-es kört. Amennyiben szükséges, tartson több pihenőt az emelkedőknél.
Ha Ön jól terhelhető, válasszon olyan sétatempót, hogy pulzusszáma folyamatosan tréningzónáján belül legyen.
Térkép

Jelmagyarázat:
Rövidebb túraútvonal: összesen 1,5 km hosszú túra.
A fenti térképen kékkel jelöltük.
Hosszabb túraútvonal: nagyobb terhelést jelentő, összesen 3 km-es körtúra.
E túraútvonalat a fenti térképen pirossal jelöltük, megtételét a térképen nyilakkal jelzett irányban javasoljuk.
 |
„Út az egészséghez program” túrajelzése |
 |
„Út az egészséghez program” eligazító tábla
|
Kedves Túrázók!
A téli időszakban a kiszámíthatatlan időjárás és bizonytalan talaj miatt a túravezetés szünetel. Következő vezetett túránk időjárásnak megfelelően valószínűleg 2023. február-március tájékán indul majd.
A túrára javasoljuk, hogy hozzon magával:
- időjárásnak megfelelő öltözetet, túra- vagy sportcipőt
- minimum ½ liter vizet
- ha cukorbeteg, akkor tízórait
- pulzusmérő órát (ha van)
- nordic walking-botot (segít az emelkedők leküzdésében, tehermentesíti az alsó végtag ízületeit, valamint megfelelő technikával nagyobb pulzusszám-növekedést tud biztosítani).
- tollat
A tanösvényről Dr. Zámolyi tanár úrral készült tájékoztató videót az alábbi linken tekintheti meg:
https://youtu.be/DvO-swurJrs
Galéria
Kölcsönözhető eszközök
A parkolóban kihelyezett nagytáblán találja a részletes információkat arról, hogy hol juthat túralaphoz, illetve vezetett túrák esetén kölcsönözhető teleszkópos túrabothoz (nordic walking).
Amennyiben vezetett túrán vesznek részt, ott megismerkedhetnek a kardiotréning szabályaival, valamint itt tudunk pontos és részletes tájékoztatást adni az eszközök helyes használatáról.
Adatok mérése és feltöltése
A túra során mért pulzusszámait feljegyezheti a parkolóban található nagytáblánál kihelyezett nyomtatványunkon, vagy mobilalkalmazásunk segítségével is. A túralapok átmeneti hiánya miatt javasoljuk hogy innen töltse le és vigye magával kinyomtatva a túralapot letöltés.
Mért értékeit kérésére a miskolci Szent Ferenc Kórház kiértékeli, és amennyiben eltérést észlelnek, az intézmény kapcsolatba lép Önnel.
Köszönjük szakmai partnereinknek a támogatást!