Játszótér a Budapesti Szent Ferenc Kórház parkjában – egy újabb lépés a gyógyulásért
A II. kerületi Önkormányzat és a Budapesti Szent Ferenc Kórház közös kezdeményezésére játszótér nyílik a Széher úti kórház területén. A kórház parkján belül kialakított, elkerített játszóterület egyszerre szolgálja a helyi önkormányzat fejlesztési terveit, és a betegek gyógyulását, a beteglátogatók nagyobb kényelmét. A több millió forintos beruházás a II. kerületi Önkormányzat finanszírozásával jön létre.
A kerület e részén régóta hiányzott egy játszótér, mely alkalmas a helyi családosok, kisgyerekesek számára. A Budapesti Szent Ferenc Kórház ugyanakkor szerette volna olyan módon kihasználni parkját, mely itt fekvő betegei számára is előnyös, és lehetőséget ad a tartalmasabb időtöltésre. A kórház betegei zömmel igen idősek, akiket gyermekeik családjukkal, unokákkal látogatnak. E betegek zömében kardiológiai beavatkozások után, vagy belgyógyászati betegségek kapcsán, jellemzően több hétig tartózkodnak itt. Az egyidejűleg a helyieknek is hasznos játszótér lehetőséget ad arra, hogy betegeik sokkal több időt tölthessenek hozzátartozóikkal, ráadásul jó levegőn, a kertben. A beteg emberre gyógyítólag hat, ha minél tovább maradnak szerettei: a kicsiket lefoglalja a játszótér, míg a felnőttek beszélgethetnek. De már az is jó hatással bírhat, ha a beteg egy padon ülve figyeli, amint gyermekek szaladgálnak a környezetében.
A játszótér két irányból is megközelíthető lesz: A beteg családtagjukat látogató kisgyerekesek a kórház főbejáratán keresztül a parkba kilépve érhetik el. Akik pedig környékbeli családosként célzottan a játszóteret látogatnák, a Tárogató lejtő felől egy külön kapun át, a kórházi épület érintése nélkül juthatnak a kertbe.
A jelen állapot egy nagyobb ívű, komplex játszótérprojekt első állomása. Egy 8 x 19 méteres területen most egy többféle gyerekcsúszdából, padokból, hintából, mászókából álló kisjátszótér került átadásra. A végcél az, hogy egy 160 négyzetméter területű nagyjátszótér jöjjön létre a kórházi telek aljában lévő tágas területen. A koncepció része, hogy csupa természetes anyagból (zömében fából) készült, egyedi tervezésű, ergonomikus játszóeszközök népesítsék be a játszóteret.
Az alábbi képeken a játszóter eddig elkészült részei láthatóak.
A Budapesti Szent Ferenc Kórház és az azt fenntartó és működtető Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció az elmúlt években több fejlesztésbe is belekezdett. Többek között szűrőnapok indultak a helyi lakosok számára, az ambulancia felújításon esett át, havonta beszélgető estékkel ajándékozzák meg a gyógyulókat, és terveik között szerepel egy kardiovaszkuláris erdei túraútvonal kiépítése a kórház szomszédságában induló kirándulóhelyen, mely a szív- és érrendszeri betegségen átesett, itt fekvő betegek rehabilitációját segíti majd.
A játszótér további specialitása, hogy a hely rendezettsége, biztonsága érdekében a helyi lakók csak II. kerületi kártyájukkal tudnak belépni a kapun. A kórházi látogatókon kívül így valóban csak az itt lakókat szolgálja majd a park.
A teljes játszótér-fejlesztés befejezése körülbelül jövő év tavaszára várható. A beruházás finanszírozását a II. kerületi Önkormányzat vállalta.
A jövő tavasszal átadásra kerülő teljes játszótérre ilyen és hasonló játékok készülnek majd Kő Boldizsár tervei alapján, melyről képeket, terveket a galériában tekinthetnek meg.
A játszótér átadóján készült képeket ide kattintva tekinthetik meg: képek az átadóról.
Az Önkormányzat további fejlesztéseiről a www.masodikkerulet.hu oldalon, a kórházról és további fejlesztéseiről bővebb információt weboldalunkon olvashatnak.