Nyitólap

1021 Budapest, Széher út 73. Telefon: 06-1 / 392-8200

Kórházunkról
Betegellátás
Programok
Mentsünk életet!
Galéria
Támogatás
Állásajánlatok
Elérhetőségek
Webshop
Szent Ferenc játszótér
Szent Ferenc játszótér

Gyógynövénykert

 Nyitólap  Aktualitások  Nunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkban 
Betűméret-növelés →

Nunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkban

Augusztus 29-én, szombaton délelőtt ünnepélyes koncelebrált szentmisét mutatott be a budapesti Szent Ferenc Kórház kápolnájában Michael August Blume címzetes érsek, pápai nuncius, a kórházkápolna tavalyi megáldásának első évfordulója alkalmából

Az alkalom keretében megáldásra kerültek a kápolna újonnan elkészült "Nyolc boldogság" üvegablakai, valamint egy a Kórház kertjében felállított, adományként a Kórháznak ajándékozott Krisztus-szobor és szoborkert is. A festmények Atlasz Gábor grafikusművész alkotásai, az ő nevéhez fűződik az oltárkép is, a festett ablakok megvalósítása pedig Soós Károly munkája. A gyönyörű Krisztus-korpusz pedig Párkányi Raab Péter szobrászművész munkája, akinek nevéhez több más alkotás is fűződik Budapesten és a határokon túl is. Többek között Mindszenty Józsefről, Szent-Györgyi Albertről, József Attiláról is készített szobrot.

Az, hogy ez a mű most itt áll, köszönhető Major Józsefnek, aki ezt az alkotást a kórháznak szerette volna adományozni. Kérése az volt, hogy a szobrot egy olyan környezetben állítsák fel, ahol az alkalmat nyújthat az elmélkedésre.

Párkányi Raab Péter Corpusa nemcsak szép, annál több, lélekre ható kisugárzása is van. Ebben a szoborban benne van a fájdalom, a szenvedés, de a hit is, hogy lesz feltámadás. Ezért öröm a mai nap minden hívő számára. Párkányi Raab Péter alkotása megerősíti az emberben a hitet, és reményt ad – mondta beszédében az adományozó, Major József.

Öröm itt lenni, olyan pillanatokat élünk meg itt mindannyian, amelyek ritkák voltak az elmúlt időszakban – emelte ki Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója. Felidézte, hogy egy olyan szerzetes keresztelte őt meg, aki hivatalosan kertészként dolgozott itt, a kórház területén. Tette a dolgát, mint olyan sok egyházi személy azokban az időkben. Hűségük ma is példaadó. A főigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a Szent Ferenc Kórház az egyetlen olyan kórház ma Magyarországon, ahol nemcsak tulajdonosi szinten van jelen az Egyház, hanem papjai, szerzetesei konkrétan a betegágy mellett dolgoznak. A mai Európában ez a gyakorlat nem jellemző, pedig a többi egyházi fenntartású kórházban is meg kellene valósítani. A Szent Ferenc Kórház mintát ad a többi egészségügyi intézménynek is. Az épülete várhatóan egy év múlva teljesen elkészül.

Toldy-Schedel Emil hangsúlyozta, hogy bár az egészségügy nehéz helyzetben van, de a betegek helyzete még nehezebb. Ha ezzel a tudattal végzik munkájukat az orvosok, ápolók, akkor nagyon sokat tudnak adni a betegeknek. A közeljövőben ez a kórház a történelmi egyházak által létrehozott egyetemnek lesz az oktatókórháza, egészségügyi szakdolgozókat fognak itt képezni. A program a Szeged-Csanádi Egyházmegye közreműködésével indult el és valósul meg. A főigazgató arra is kitért, hogy a Szent Ferenc Kórház az egyik legjobb kórház Magyarországon, és ez nem a köveknek köszönhető, hanem a benne dolgozók lelkiségének.

Párkányi Raab Péter lapunknak elmondta: huszonhét évvel ezelőtt, huszonöt éves korában alkotta meg a most megáldott Krisztus-szobrot, egyetemi tanulmányainak a vizsgadarabja volt, de ma is az egyik főművének tekinti. Azóta számos tárlaton kiállították, most került a végleges helyére. A művész felidézte, hogy kezdettől fogva a keresztény kultúrán nevelkedett, nagy vágya volt, hogy mindenképpen el kell készítenie a saját Corpusát. A mű elkészülte után egy orvosházaspár megkérdezte tőle: „Egy ilyen fiatalember hogy tudhat ennyit a küzdelemről, a halálról?”. Ők akkor rákos betegekkel foglalkoztak, és elmondták, hogy haláltusájukban a szenvedők éppen így néznek ki. „Ezek azok a dolgok, amikre nincs magyarázat” – fogalmazott Párkányi Raab Péter. Ő sem tudja ezt megmagyarázni, hogyan született meg ez a szobor, mert nem érte nagy szenvedés a Corpus elkészültének idején, és azóta sem volt kitéve borzalmas gyötrelmeknek sem ő, sem a családja. Úgy érzi azonban, hogy Valaki fogja és vezeti a kezét alkotás közben.

Amint arról hírt adtunk, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek tavaly szeptember 10-én ünnepi szentmise keretében áldotta meg a budapesti Szent Ferenc Kórház új kápolnáját és háziorvosi rendelőit a II. kerületi Széher úton. A közelgő első évfordulóról is megemlékeztek az egybegyűltek augusztus 29-én. 

 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/krisztus-halalaval-minket-emel-fel-papai-nuncius-aldotta-meg-szent-ferenc-korhaz-uj-mualkotasait)

Nunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkbanNunciusi látogatás és szoborszentelés kórházunkban

 vissza
Állásajánlatok
2023
SZEP
29
Takarító

2023
SZEP
28
Ápoló / Szakápoló

2023
JÚL
13
Konyhai kisegítő

2023
MÁJ
21
Kardiológus / belgyógyász szakorvos, vagy szakvizsga előtt álló orvos

2023
MÁR
30
Karbantartó / Gondnok

1021 Budapest, Széher út 73. telefon: (1) 392 8200
Adatkezelés és adatvédelem Kapcsolat Impresszum