
Mi az autogén tréning? Az autogén tréning (AT) egy olyan relaxációs technika, mely orvosi és tudományos megalapozottsággal erősíti a test öngyógyító folyamatait. A relaxáció lényege, hogy saját aktivitásunkat felhasználva (autogén), rendszeres gyakorlás útján képesek vagyunk befolyásolni testünk ön-regulációs rendszerét, amely többek között a keringést, szívritmust és légzést is kontrollálja. Ebben az alvás határán lévő relaxált állapotban elménk passzív belső koncentrációval (hagyjuk, hogy az érzések csak úgy történjenek) és önmagunkra irányuló passzív figyelemmel létrehozzuk a pszichés és testi-lelki ellazultságot.
Kik jelentkezhetnek a csoportba? Olyan egészséges (kezeletlen pszichiátriai betegségtől és súlyos pszichés tünetektől mentes) személyek jelentkezését várjuk, akik 12 héten keresztül, a módszer rendszeres gyakorlásával elkötelezetten szeretnének tenni egészségük megőrzése, esetleg kialakulóban lévő szorongásos tüneteik (pl. testi tünetek organikus elváltozás nélkül, feszültség érzése, alvási nehézségek, fáradékonyság) enyhítése és kezelése érdekében.
A csoportba kerülés feltételei: A résztvevők számára a csoportban való részvétel önkéntes, kizárólag saját vállalásból történik. A TB finanszírozottság lehetősége kizárólag a magyar társadalombiztosítással rendelkező személyek számára vehető igénybe. A csoportba kerülés egy első négyszemközti (személyes vagy online) interjúval kezdődik, mely során a csoportvezető a csoportba kerülő személyeket szűri, a résztvevők bekerülését szakmailag mérlegeli és a részletekről tájékoztatást ad.
A csoport létszáma: 8 fő, előjegyzés szükséges.
A csoport várható időtartama és időpontja: A csoportra hétfőnként 16:00-18:00-ig, 12 alkalommal kerül sor. A csoport várható indulása 2022.11.07. 16:00.
A csoport helyszíne: Budapesti Szent Ferenc Kórház 3. emelet nagyterem, COVID helyzet vagy egyéb kórházi látogatási tilalom alatt online (ZOOM konferencia) megtartás lehetőségével.
Jelentkezés: az elojegyzes@szentferenckorhaz.hu emailcímen elérhetősége megadásával, vagy hétköznapokon 9.00 és 13.00 között telefonon: +36 1 392 8211