Beérett a Magyarországon egyházi fenntartásban működő kórházakat tömörítő Egyházi Kórházak Egyesülésének kezdeményezése, ami szerint a súlyosbodó nővérhiány hosszú távú kezelésére a történelmi egyházak közreműködésével nővérképző intézményt létesítenek. A múlt héten a hosszú távon ennek helyszínéül szolgáló Tárogató úti volt kórházépület erre a célra hivatalosan is átadásra került. Az épület felújítása még hátravan, de a szakmai-oktatási munka már elindult. A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karával együttműködve október 8-9-én 23 ápoló számára megtartottuk az első szakmacsoportos továbbképzést az Egyetem kihelyezett képzőhelyeként az Egyesülés egyik tagintézményében, a Budapesti Szent Ferenc Kórházban.
A budapesti Egyházi Egészségügyi Oktatási Központ (EEOK) első programjaként lezajlott képzés sikeres volt. A felnőttápolás és -gondozás, valamint a sürgősségi ellátás szakterületein dolgozók korszerű kardiológiai vizsgálati eljárásokról nyertek ismereteket. A kétnapos intenzív továbbképzés eredményességét a kamarai szakmai ellenőrzés és a résztvevők nagyfokú elégedettsége is visszajelezte. Ezzel elindultak a különböző szakirányokban többféle szintű végzettségeket eredményező képzések, amik majd a budapesti Tárogató úton kialakuló EEOK campuson kapnak végleges elhelyezést.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott egyházi nővérképző koncepciója hosszú távon a szakdolgozók pályán tartását is szolgálja, egyúttal cél a legújabb ismereteket nyújtó képzésekkel és szakmai motiválással erősíteni az Egyházi Kórházak Egyesülésébe tartozó intézmények ápolóit, szakszemélyzetét. Speciális tudásával és szemléletével továbbá a történelmi egyházak által fenntartott egészségügyi, gondozási intézmények hivatás-szolgálatába meghívott újabb ápolók képzését is biztosítani hivatott.
Képgaléria






